Városi parkok jövője Európában; a tájépítészet szerepe a tervezésben és a kutatásban –

3. A közparkok védelme és fejlesztése

Martin van den Toorn

(Korábbi, 35. számunk tartalmából)

A cikk egy, a városi parkok témájában rendezett konferencián elhangzott előadáson alapul. A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara rendezte 2013-ban. A cikksorozat széles kontextusban tárgyalja a városi közparkok tervezését európai összefüggésben. Ez a sorozat harmadik része, mely a városi parkok védelmére és fejlesztésére fókuszál. (A cikksorozat 1. és 2. cikke megtalálható a 4D 33. és 34. számban.) Először három esettanulmányt ismertetünk, melyben a védelem és fejlesztés kérdését vizsgáljuk az angliai Stowe, a rotterdami Afrikaanderplein és a párizsi Louvre és Champs Elysées között húzódó városi tengely példáján.

A Louvre fejlődése 1190 és 1981 között

A Louvre fejlődése 1190 és 1981 között
1: 1190 Louvre, mint vár a városfalakon kívül, 2: 1380, 3: 1590 Tuileriák kastélya, 4: 1610, 5: 1640. 6: 1715, 7: 1848, 8: 1866, 9: 1981

A második részben szemügyre vesszük az alkalmazott tervezői eszközöket; hogy megértsük, a térstruktúra hogyan tesz lehetővé új használati módokat a történeti karakter megőrzése mellett. Az utolsó rész a kutatással való kapcsolatra fókuszál; térszerkezet és változások, a szerkezetre alapozott rugalmasság, a tipológia és a tervezési tapasztalat történeti helyzetekben és hasonló jellegű problémák megoldásában.
Az egyik következtetés, hogy a történeti szabadterek szerkezete a védelem és megőrzés egyik kulcsfontosságú eleme, és a mai funkciók és használat alapja lehet, szemben azzal a felfogással, mely a történeti jellegre összpontosít. Ezek az elvek a Városliget felújítása esetében is jól alkalmazhatók. Víztározással, új vízfelületek létesítésével új funkció kerülhet a parkba, melyhez új parkhasználati módok is kapcsolódhat nak. De emellett a park a felújítás után a város emblematikus jelképévé is válna a helyiek és a turisták szemében egyaránt.

Bevezetés

A történeti adottságok szerepe a kortárs fejlesztések során mindig is a tájépítészeti szakma izgalmas kérdése volt. A fejlesztési tervek készítése során mindig komoly dilemma, hogy mely elemeket kell megtartani, illetve melyek fejleszthetők tovább a jövőben? A tájépítészet azonban mindig egy meglévő állapotból indul ki, azaz mindig van egy meglévő állapot. Ezért minden beavatkozás egyfajta átalakítást jelent, s így minden feladatnál felmerül a megőrzés kontra fejlesztés kérdése. A tervezés központi kérdése: hogyan öntsük formába a múlt, jelen és jövő közötti viszonyt?

Terminológia és definíciók: A ’historizmus’ kifejezést gyakran használják a védelem és fejlesztés összefüggésében különböző jelentéstartalommal. Colquhoun a historizmust az Oxford szótár alapján definiálja, mely három jelentést említ.
(1) Egy elmélet, mely szerint minden szocio-kulturális jelenség történetileg determinált és minden igazság relatív;
(2) A múltbéli intézmények és tradíciók ápolása;
(3) Történeti formák használata.
Építészeti és design összefüggésben így értelmezi: A historizmus szó három különböző fogalomra használható: az első a történelem elmélete, a második egy viselkedés, a harmadik egy művészeti módszer. A cikkben a harmadik jelentésben használjuk a szót, mely történeti formák használatát jelenti, egy jelenséget, melyet gyakran látunk új lakóegyüttesek építészetében, amikor új lakásokat régi vagy ’retro’ stílusban terveznek. Történeti épületek vagy kertek esetében megkülönböztetünk konzerválást, restaurálást, rekonstruálást és felújítást. A konzerválás közvetlenül kapcsolódik a fenntartáshoz. Restaurálás esetén az épület történeti adottságának helyreállításáról van szó. A történelmi adottságokat a lehetőségekhez mérten visszaállítják szerkezetileg és külső megjelenésben. Rekonstrukció esetén a történeti adottság esetleg felismerhető, de nem szükségképpen, és teljes átalakítás is előfordulhat. Renoválás során a történeti adottságok javítással vagy részben újjáépítéssel tökéletesíthetők, melyben a történeti jelleg érzékelhető, de már megváltozott.
Az ICOMOS/IFLA Firenzei Chartájában (1981) a történeti kertek restaurálásával kapcsolatban a kertekről, mint ‘élő műemlékekről’ van szó. Közparkokban és a tájban az átalakítás különböző formáit a beillesztés, adaptálás illetve teljes megváltoztatás fogalmaival írjuk le. Az építészettel ellentétben, a parkokban és a tájban a konzerválás helyreállítás aligha lehetséges a természeti elemek dinamikájának és a társadalmi változásoknak köszönhetően. Egyéb, gyakran használt kifejezések: módosítás, beavatkozás, átalakítás.

A városi parkok története, használata és jelentése

A közparkok és szabadterek ősi idők óta a városi táj részei, bár eltérő funkciókkal; építettek parkokat privát használatra, szórakoztatásra, testedzésre, vadászatra, művészeti alkotásként és az uralkodó vagy a tulajdonos hatalmának megünneplésére. Az ipari forradalom előtt sok városban, például Párizsban, voltak szabadterek, sőt termő kertek, nem a mai értelemben vett parkok, de mint városi szabadterek mégis fontos szerepet játszottak.
Három esettanulmány kapcsán (Stowe történeti kertje Angliában, az Afrikaanerplein a hollandiai Rotterdamban és a Louvre-tengely Párizsban) azt vizsgáljuk, hogyan alakult az eredeti terv a különböző tervezői eszközök révén az idők során. A három vizsgált modell más és más funkciót töltött be, de a történeti szerkezet változásának elemzése fontos következtetésekhez vezet.

Stowe fejlődése (1694-1780)

Stowe egy cca. 160 ha-os park, megközelítőleg 40 km-re észak-keletre fekszik az angliai Oxfordtól. Tipikus és jól ismert példája azoknak a parkoknak, melyeket a korai 18. századtól kezdve terveztek át barokk stílusból tájképi stílusban. Eredetileg vidéki birtok volt, de Oxford és Milton Keynes közelsége miatt a városi kapcsolatok és a városias szabadtérhasználat egyre fontosabbá vált. W. Reh vizsgálta Stowe terveinek fejlődését, és bemutatta az átalakulási folyamatot egy 75 éves időszak alatt, mely három tervezőhöz, Bridgeman, Kent és Brown munkásságához köthető.
A barokk alaprajz fokozatosan tájképi stílusúvá alakult a 18. és 19. század során. Nemcsak stílusbéli változás ez, hanem a terv tartalma is megváltozott; az épület és kert barokk értelmezése tájképivé alakul a parkszerkezet átalakításával, új elemek beillesztésével és a környező táj új kontextusba helyezésével. Jól mutatja ezt a Grand Avenue formális tengelyének újraértelmezése, mely megváltoztatja a ház megközelítését, vagy az egymást követő látványok sorozata, a környező táj újfajta érzékelése. Reh említi a kerttervezésben jelen lévő ’festői tradíciót’ (pictorial tradition), mely kevéssé törődik a funkcióváltozásokkal, hanem a díszletjelleget hangsúlyozza, különböző kontextusok és illúziók létrehozásával. Három nagy változás történt Stowe-ban; az épület melletti kert átalakítása, új látványtengelyek nyitása és látványpontok kialakítása a környező táj felé, illetve a ház megközelítése. A tervezői eszközök főleg vizuálisak; magukba foglalják a színpadiasságot, a látványtengelyek és a kilátópontok kialakítását. Figyelemre méltó, hogy a barokk alaprajz geometrikus alapja még ma is kivehető annak ellenére, hogy a látvány a ’természetes festői táj’. Reh szerint Stowe a korszak egyik legérdekesebb tájátalakítása a feladat komplexitása és intenzitása miatt. Az átalakítási folyamat a tervezői tapasztalatok során alapult, s végül egy nagyléptékű és komplex tervben realizálódott. Reh alapvető módszernek tartja ezt a tervezői tapasztalatszerzést és építkezést. A tervezési folyamat vizsgálata során tárul fel a különböző tervezői eszközök alkalmazása, az új beavatkozások integrálásának módja a meglévő helyzetbe, illetve a tervbe.

A használati változás; az Afrikaanerplein terveinek fejlődése (1904- 1993)

A rotterdami Afrikaanerplein terveinek változása azt példázza, hogy a városi lakosság parkhasználati szokásai és változó szükségletei milyen új tervezési megoldásokat tesznek szükségessé. A terület a Rotterdamon átfolyó Maas bal partján terül el.
Bakker leírja a beavatkozások sorát, melyek az Afrikaanerplein-nel kapcsolatban tervszinten, illetve parkhasználatban bekövetkeztek 1904 és 1985 között.

Az Afrikaanderplein fejlesztése 1918 és 2003 között

Az Afrikaanderplein fejlesztése 1918 és 2003 között

Visszatérő téma a rendelkezésre álló helyhez viszonyítva túl sokféle funkcionális igény és használati mód. Az adott szűkös helyen rendre igyekeztek minden igényt kielégíteni a funkciók szorosan egymás mellé préselésével. Az eredmény azonban lehangoló volt, hiszen hiába vettek minden igényt figyelembe, mégsem volt elégedett senki sem. A felaprózott térszervezés miatt a tereket senki sem használta. Az Afrikaanerplein problémája nem egyedi. A következtetés az, hogy vagy el kell hagyni néhány funkciót, vagy meg kell nagyobbítani a teret. Az Afrikaanerplein esetében ez utóbbi megoldás lehetetlen volt. Bár a 70-es évektől kezdve a tervezésben rendszeresen és nagy számban vettek részt a parkhasználók, ez a tervezési módszer sem hozott eredményt. Az intelligens tervezői megközelítés, mely bizonyos funkciókat, használati módokat egymástól elválaszt és térben szervezi ezeket, az egyetlen olyan út, mely hosszú távú megoldást ad, amint ezt az OKRA cég legújabb terve is mutatja. Az OKRA iroda tájépítészei 2000-ben a helyi hatóságokkal és környékbeli parkhasználókkal egy olyan interaktív tervezési folyamatot indítottak el, melynek eredményeképpen kialakult egy bekerített zöldfelület (a park), elválasztva más fontos funkcionális egységektől, mint a sportolásra alkalmas tér, a piac vagy a kertek (’a négyzetes terület’). A 2003-as megvalósulás óta a tér jól funkcionál.

Városfejlődés és a városi táj változásai; a párizsi Louvre-tengely meghosszabbítása (1190-2003)

A jelenlegi városi tengely kialakulása a Louvre és a Defense negyed között azt példázza, hogyan tud a megőrzés és a fejlesztés integrálódni, hogyan tud ez az ősi tengely még ma is fontos szerepet játszani a város szerkezetében és működésében. A ma több mint 10 km hosszú lineáris elem eredetileg a Louvre-ban kezdődött, és mióta a Louvre a városfalak részévé vált, fokozatosan növekedett.
A Tuileriák kertje, melyet Carnesse, olasz tájépítész tervezett Medici Katalin megbízásából, (majd Le Notre tervezett át XIV. Lajosnak a 17. században), volt a tengely első bővítése nyugati irányba. Eredetileg a Louvre és a Tuileriák palota kertje volt, melyet közvetlenül a francia forradalom előtt nyitottak meg közparkként. A Champs Élysées majdnem 2 km hosszú, és a Tuileriák kert tengelyének meghosszabbítása. A 17. században megnövelték és nagy sugárúttá alakították. A Diadalívet a 19. században építették, és a 20. században a Champs Élysées tengelyét meghosszabbították a Defense-ig. Mitterand elnök indítványozta egy új diadalív építését, ezúttal az emberiségnek szentelve a ’Nagy Diadalív’ (La Grande Arche) néven. A Pénzügyi és Gazdasági Minisztérium Bercybe történő költözése után a Nagy Louvre (Grand Louvre) kialakítása a legutóbbi adalék és változás. A Caroussel kertet és Tuileriák kertjét nemzetközi tervpályázat alapján Jacques Witz, egy belga tájépítész tervezte újra.
Az ’axe historique’ példája jól mutatja, hogy egy történeti struktúra kiválóan használható a mai városi térszerkezetben is. A tengely három átalakuláson esett át, mióta Le Nôtre megalkotta a Tuileriák kertjének tengelyeként. Az első változás a Champs Élysées kialakítása volt a 17. században, a második a nyugati irányú meghosszabbítás és a Diadalív építése a 19. században. Végül a 20. században a tengely ismét meghosszabbodott a Defense negyed irányába, és megépült a ’La Grand Arche’, Spreckelsen, dán építész tervei alapján.
A teljes időszak alatt a tengely vonala lehetőséget nyújtott a fejlesztésre és változásokra, de eközben megtartotta a karakterét és a metropolisz városszerkezetében betöltött szerepét. A Világkiállítási terület fejlesztése 1899-ben fejeződött be a Nagy Palota (Grand Palace), a Petit Palace (Kis Palota) építésével és az Eiffel-torony felé kialakított tengellyel. Egy évszázaddal később következett a Defense negyed és a Grande Arche építése, és végül a Grand Louvre kialakítása az üvegpiramissal mint új bejárattal, valamint a kertek Jacques Wirtz által történt újratervezése. Az idők során a történeti tengely történeti vonalként megmaradt, és egyre határozottabb és erőteljesebb lett a változások és fejlesztések révén. Új elemeket illesztettek be, megtartva a tengely történelmi kontinuitását.

Mindhárom esettanulmányban a térszerkezeti koncepció játszotta a főszerepet. Stowe esetében a ház és kert együttes a közelben lévő vízfolyások, völgyek és történelmi épületek által meghatározott topográfiához illeszkedik. Új látványtengelyeket és az együttes új megközelítési irányát alakították ki a meglévő parkszerkezet alapján. Rotterdamban az Afrikaanerplein a környező városszövet változó összefüggéseinek része. Először a bal parton, az új kikötő építése miatt, egy nagy lakótelepre volt szükség a közelben, a kikötői dolgozók részére. Manapság, amikor a rotterdami kikötő tovább költözött nyugati irányba és logisztikája teljesen gépesített és automatizált, nagyon kevés emberi munkaerőre van szükség. Az Afrikaanerplein környékén lakók jelentős része már nem a kikötőben dolgozik, és emiatt a tér szerepe, funkciója is megváltozott, szükségessé téve az újratervezést. A terület, az elhelyezkedés és a meglévő városi szövetbe történő irányultság nem változott, és mindez integrálódott az új városi tér tervébe, melynek alapja a különböző funkciók területi szétválasztása. A Louvre-nál induló történeti tengely esetében megfigyelhető az idők során az állandó változás és az új elemek beillesztése, bővítése. A történeti tengely mégis máig érzékelhető és „olvasható” a városi tájban, sőt erősebbé vált a későbbi tervezői beavatkozások eredményeképpen.

/a cikk teljes terjedelmében lapunk 35. számában olvasható/

Címkék: , , ,

Hozzászólások lezárva.