A mátyásföldi nyaralótelep – egy értékeket rejtő városi tájegyüttes

Bechtold Ágnes

(Korábbi, 39. számunk tartalmából.)

Az egykori mátyásföldi nyaralótelep egy 19. század végéről ránk maradt ékszerdoboz Budapest XVI. kerületében. Sorsát 2008 óta követem, és – bár előremutató változásokat is látok – sajnos sok még a tennivaló, hogy a telep, ez a sajátos városi táj, elnyerje méltó helyét a szakmai megítélésben és a civil szférában egyaránt. Segítse ezt a folyamatot jelen írás.

A vendéglő

A vendéglő
(képeslap a kertvárosi helytörténeti gyűjteményből)

Nyaralóhelyek kialakulása a 19. században

A 19. század közepén meginduló nagy arányú városfejlődés és iparosodás, a polgárság megerősödésével együtt azt eredményezte, hogy egyre nagyobb lett az igény a városok zsúfoltságából, poros, füstös levegője elől a természetbe menekülni. Divat lett nyaralni, sorban jöttek létre a nyaraló- és fürdőhelyek. Aki tehette, saját nyári lakot építtetett magának. A polgárok nyaralói hasonló célt szolgáltak, mint az arisztokraták vidéki kúriái, kastélyai, mivel azonban a polgárság nem engedhette meg magának, hogy az arisztokráciához hasonlóan a teljes nyarat vidéki birtokán töltse, a városok környéki zöldövezetben épített nyaralót. Ennek a vagyoni különbségen kívül az is oka volt, hogy a polgárok az üzleti élet folyamatossága miatt nem hagyhatták el hosszabb időre a várost, annak közelében elhelyezkedő nyaralójukból azonban könnyen bejárhattak naponta hivatalukba, míg családjuk csendes, természetes környezetben pihenhetett.

Nyaralóhelyek alapvetően ott jöttek létre, ahol jó természeti adottságok álltak rendelkezésre (hegyek; víz – forrás, patak, tó vagy tenger; erdő; panoráma; jó levegő; csend), és könnyen megközelíthetők voltak. A nyaralóhelyeken általában nagy szerepet kapott a sport is – sok helyen működött strand – és élénk volt kulturális életük. Vendéglátóhelyek nyíltak, gondozott parkokat hoztak létre. A nyaralóhelyek kialakulását jelentősen segítette a közlekedés fejlődése, vasútvonalak, a főváros és környéke esetében a lóvasutak, helyi érdekű vasutak, fogaskerekű kiépítése, hidak építése is. Befolyásoló tényező volt az is, hogy hol álltak rendelkezésre parcellázásra szabad területek, és milyen áron. A budai hegyekben például új lehetőség kínálkozott, amikor a filoxéravész kipusztította a szőlőt: nem telepítették újra, hanem a telkeket házhelyeknek parcellázták fel (Svábhegy, Rózsadomb, Gellérthegy).

Buda és Pest belterületén kívül, de még a város közigazgatási határán belül a Városliget és a Terézváros között az 1830-as évektől épültek nyaralók, a Svábhegyen, Zugligetben és a Szépjuhászné környékén az 1830–40-es évek fordulóján történtek jelentősebb parcellázások, és az 1840-es évek közepétől építettek nyaralókat, a Lipótmezőn 1868-ban, amikor a Magyar Királyi Országos Tébolydát megnyitották, már állt néhány nyaraló. A Lánchíd felépítése (1842–49) elősegítette a budai telkek értékesebbé válását. A Rózsadombot a 19. század közepéig szőlőként, szántóként, legelőként, illetve kő-, kavics- és agyagbányaként hasznosították. Az 1870-es években már állt a szőlők között elszórtan néhány olyan épület, amely feltételezhetően nyári lakként szolgált, a tulajdonképpeni villanegyed azonban az 1880-as években kezdett kialakulni. A fordulatot a Margit híd 1876-os megnyitása hozta, illetve az 1880-as filoxéravész, ami után a szőlők helyét többnyire építési teleknek parcellázták fel. A Rózsadomb előnye volt, hogy a városközponthoz közelebb helyezkedett el, mint a Svábhegy vagy Zugliget. A Gellérthegy betelepülését az 1896-ban átadott Szabadság híd segítette, illetve, hogy a filoxéravész után itt is felparcellázták a területet.

A közlekedés könnyebbé válásával és a népességnövekedéssel gyarapodott a villaépítő réteg, ugyanakkor a telekárak magasabbá váltak. Amikor a városközponthoz közel elfogytak a parcellázandó területek, kijjebb, akár a város közigazgatási határán kívüli területeken kezdtek nyaralónak való telkeket alakítani, de olyan helyeken, amelyek még mindig elég jó közlekedési adottságokkal rendelkeztek ahhoz, hogy naponta be lehessen utazni a városba. A közigazgatási határon kívüli parcellázásnak oka volt az is, hogy ott olcsóbban lehetett földterülethez jutni, és nem érvényesültek a város szigorú szabályozásai. A város akkori közigazgatási határán kívül a budai oldalon Csillaghegyen (Árpád-telep), a pesti oldalon a váci vasútvonal mentén Rákospalotán; a cinkotai vasút mentén Rákosszentmihályon, Mátyásföldön; a hatvani vasútvonal mentén Rákosligeten, a szolnoki vasútvonal mentén Rákoskeresztúron (Rákoshegy, Zsófia-telep); a ceglédi vasútvonal mentén Pestszentlőrincen (Lónyay-telep) jöttek létre nyaralóhelyek. A várostól valamivel távolabb Törökbálint, Budakeszi, Piliscsaba, Csobánka, Leányfalu, Göd, Dunakeszi, Pécel, Maglód, Dunaharaszti volt kedvelt nyaralóhely.

A mátyásföldi nyaralótelep

A város közigazgatási határán kívül létrejött nyaralóhelyek egyik érdekes példája a mátyásföldi nyaralótelep. Természeti adottságai alapjában véve nem voltak különösképpen jók: sík vidéken helyezkedik el, „sivár rákosi homokon”, akácerdővel borítva. Értéke mégis az erdő, továbbá a Gellért-heggyel azonos magasság és a jó levegő volt. A helyszín kiválasztásakor sokat nyomott a latban fővároshoz való közelsége (a Keleti pályaudvartól 8,2 km-re helyezkedik el) és a jó közlekedési lehetőség: a cinkotai HÉV vonalának létrehozása. Kiépülése során pedig számos további vonzerőre tett szert, elég csak az akácerdőből alakított ligetre és többi ápolt zöldfelületére, az impozáns vendéglőre, sportlétesítményeire (teniszpályák, tekepálya, strand), gazdag kulturális életére gondolni.

A nyaralótelep létrehozása Kunkel Imre, a Budapesti Központi Tejcsarnok igazgatója nevéhez fűződik, aki 1887-ben 75 hold területet vásárolt gróf Beniczky Gábor cinkotai uradalmából, hogy azon nyaralóknak szolgáló telkeket alakítson ki, és ugyanebben az évben 65 taggal megalapította a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületét is. Kunkel Imre tulajdonképpen azt a lehetőséget ismerte fel, hogy a tervbe vett cinkotai BHÉV vonal kiépítésével – amelyet azután 1888-ban helyez tek üzembe – jelentősen nőni fognak a telekárak. A BHÉV vonalának megnyitásával valóban olyan mértékben megnövekedett a kereslet a mátyásföldi telkek iránt, hogy az első parcellázást rövidesen újabbak követték. A nyaralótelep nagyjából az I. világháborúig élte fénykorát.

Településszerkezet, arculat

A mátyásföldi nyaralótelep karaktere alapvetően tér el a budai hegyek „villatelepeinek” karakterétől. Tervszerű parcellázás eredményeképp jött létre, szabályos településszerkezettel. Ezt egyrészt fennsík jellege tette lehetővé, másrészt, hogy zöldmezős beruházásról volt szó, melynek során a századfordulón gyakorlatilag néhány évtized leforgása alatt alakult ki település. A terület főtengelyét a már meglévő erdő és a vendéglőépület határozta meg. A vendéglő előtt kialakított Mátyás király térig (egykor Ilona tér) a második mátyásföldi HÉV-megállótól vezető utcát Kunkel Imréről nevezték Imre utcának. Ez a tengely futott tovább a vendéglő mögött az Erzsébet-ligeti fasoron át egészen a strandfürdő bejáratáig, és jelölte ki a parcellák irányát. Az utcák kijelölésében az ősi szélbarázdás északnyugat– délkelet irány uralkodott. A parcellázás során közel azonos méretű, négyszög alakú tömböket alakítottak ki. Ezeket azután általában 600, 900 és 1200 négyszögöles telkekre osztották. A tömbök szélén legtöbbször három 600 négyszögöles telek helyezkedett el, míg középső részén két 900 négyszögöles vagy egy 600 és egy 1200 négyszögöles telek érintkezett egymással.

Diósy-villa

Diósy-villa
(képeslap Novák Mihály egykori gyűjteményéből)

A szabályos telekfelosztáson kívül a nyaralótelep egységes arculatának kialakításához a Nyaralótulajdonosok Egyesületének építési szabályai is hozzájárultak. Előírták a telekminimumot, az épület helyét, illetve az előkert és az oldalkert méretét, az építési terveket pedig az egyesület választmányával kellett engedélyeztetni. Hogy a telep villaszerű jellegét megóvják, nem lehetett állatot tartani, kocsmát, gyárat nyitni, munkáslakásokat létesíteni, kereskedést nyitni pedig csak az egyesület választmányának engedélyével. Ügyeltek arra is, hogy az utcakép egységes legyen. 1888 őszén már megkezdték a telep utcáinak tervszerű fásítását, amely 1889-re el is készült. Az útsorfák nyesése az egyesületi kertész feladata volt (Mátyásföldön létezett az Egyesület által működtetett kertészet, illetve magánkertészetek is), a járdák rendben tartása viszont a lakóké. Az utak, a járdákkal együtt kavicsburkolattal rendelkeztek. Az utcai fasorok közül ma is jelentős a Veres Péter úti gesztenyesor, a Pilóta utcai platánsor, és a Diósy Lajos utcai fasor (vegyesen korai juhar (Acer platanoides), gesztenye (Aesculus hippocastanum), platán (Platanus sp.)).

/A cikk teljes terjedelmében lapunk 39. számában olvasható/

Címkék:

Hozzászólások lezárva.