Gondoskodó helyi értékvédelem települési jó példái

Máté Klaudia

(Korábbi, 40. számunk tartalmából.)

Napjainkban egyre nagyobb figyelem irányul táji (beleértve a települési), kulturális és természeti értékeink ápolására, megőrzésére. A sikeres és harmonikus fejlesztések nem valósulhatnak meg örökségünk integrálása nélkül. A vidéki térségekben zajló, hagyományőrzésre irányuló folyamatok nem kizárólag az értékek védelmének célját szolgálják, identitást erősítő, közösségformáló erejük hosszú távon is érezhető. A táj és település folyamatos fejlődésének tükrében azonban jogosan vetődhet fel a kérdés, mi számít értéknek, hagyománynak, örökségnek? A meghatározást követően újabb és újabb kérdésekkel találhatjuk szemben magunkat az értékekkel kapcsolatban: hogyan, kivel és kinek védjük? A felsorolt értéktípusok védelmét különböző szinteken kell megvalósítani. Más eljárást kíván egy nemzetközi szinten számon tartott világörökségi terület, egy nemzeti szempontból is jelentős hungarikum és egy helyi jelentőségű védett fasor védelme. Jelen cikk a helyi szintű értékek védelmét célzó közösségi kezdeményezések jelentőségét és néhány jó példát mutat be. Az ország különböző területein különböző módszereket követve adtak válasz ezekre a kérdésekre. A folyamat nincs kőbe vésve, a cél viszont mindenhol ugyanaz: értékvédelem a közösséggel, a közösségért.

A hagyományos ökológiai tudás jelentősége

A tájban megjelenő értékek védelmével együtt figyelmet kell fordítani a tájhoz kötődő szellemi, kulturális értékek, mint például a tájban élő emberek, közösségek ökológiai tudásának, a hagyományos ökológiai tudásnak a megőrzésére is. A hagyományos ökológiai tudás összegzése mindannak a tudásnak, gyakorlatnak és hitnek, ami generációkon át ível a kultúra által és annak ismeretéről szól, milyen a kapcsolat az egyes élőlények között és ezek hogyan viszonyulnak a környezetükhöz. A hagyományos ökológiai tudás az ismeret egy olyan formája, ami dinamikus, tapasztalatokra épülő és alkalmazkodik a változásokhoz. A hagyományos ökológiai tudás nem más, mint az a több évtizedes személyes természeti, gazdálkodói tapasztalaton alapuló, de évszázados közösségi tudáselemeket is őrző, a társadalmi élet rítusaihoz is kötődő tudás. A helyi hagyományos ökológiai tudás hozzájárul a tájak védelméhez és lehetővé teszi a fenntartható tájgazdálkodás megismerését, mivel olyan elvekre és technikákra alapoz, amelyek segítségével meg lehet fogalmazni a kezelési feladatokat. Ehhez a helyi emberek tudása, a hagyományos eszköz- és tájhasználati módok és a hozzájuk kapcsolt, kulturálisan beágyazott és helyileg adaptált ökológiai tudás adhatja meg az alapot.

Helyi értékvédelem – mit védjünk?

A táji örökség védelmének kérdésével több szakterület is foglalkozik. A különböző szakterületek fogalmi háttere, jogszabályi rendszere mögött sok a párhuzamosság. Az egyik legismertebb és legelterjedtebb örökségvédelmi forma az egyedi tájértékek védelme. Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van. Az egyedi tájértékek szabvány szerinti besorolásában szerepelnek természeti értékek is, ezek védelmére azonban egy másik szakterület, a természetvédelem szakosodott. Természeti örökségünk részét képezhetik a védett és nem védett természeti területek és ezek hálózata, az élő és élettelen természeti és táji értékek, élőhelyek, fajok, valamint a biológiai sokféleség is. Kulturális értelemben vett örökségünket annak szellemi és tárgyi javai alkotják, ide értve az irodalmat, a népművészetet és népi kézművességet, a néprajzot, film- és iparművészetet, a képzőművészetet, tánc- és zeneművészetet valamint a hagyományokat, továbbá a nemzeti vagyon körébe tartozó, kiemelkedő értékű műemlékeket és régészeti lelőhelyeket, nemzeti történelmi emlékhelyeket és világörökségi helyszíneket. A párhuzamosság jól érzékelhető a következő példán. A Rimóc külterületén álló Fogadalmi kápolnát tekinthetjük szakrális egyedi tájértéknek. A hozzá kötődő monda kulturális érték, az évente oda szervezett búcsújárás hagyomány. A kápolnát körbevevő 120 éves hársfák tekinthetők természeti értéknek.

Fogadalmi kápolna Rimócon

Fogadalmi kápolna Rimócon.
Részlet a felmérés során készített leírásból: „Az 1700-as években lezajlott pestisjárványt követően építettek, búcsúk helyszínéül is szolgál. Szép környezetben, a Sajgó lábánál található kápolna, körülötte a Millenium tiszteletére, 1896-ban ültetett hársfák vannak. Keletkezési legendája: A falu plébánosa lovon ment át a pestisjárvány idején a szomszédos Nógrádsipekre misézni, mikor is a lova útközben megállt és letérdelt, és csak azután volt hajlandó tovább indulni, miután a pap is letérdelt. Ezt háromszor megismételte, majd közös megegyezés alapján, a plébános megfogadta, ha elmúlik a járvány, ide kápolnát építtet. A járvány elmúlt, a plébános pedig betartotta fogadalmát.” (fotó: Tar Gyula)

Érthető hát, hogy az örökségvédelem területén kialakult párhuzamosságok kiküszöbölése orvoslást kívánt. Az egyes szakterületek összehangolása helyett a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény (Hungarikum törvény) többlépcsős értéktárkészítést ír elő a nemzeti értékek számbavételére. A nemzeti érték a magyar alkotótevékenységhez, termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, tájhoz és élővilágunkhoz kapcsolódó minden szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték vagy termék, mely hazai szempontból meghatározó jelentőségű. Az első lépcsőfokot a települési értéktárak készítése jelenti. A helyi önkormányzatok megbízhatnak az illetékességi területen belül működő intézményt vagy szervezetet a települési értéktár elkészítésével. A második lépcsőfokot a megyei értéktárak képezik. A megyei értéktárbizottságok rendszerezik a települési értékleltárakat és önálló gyűjtést is végezhetnek. A megyei értéktárakat a Hungarikum Bizottságnak küldik meg, ahol kiválasztásra kerülnek az országos szempontból is kiemelkedő értékek. A táji léptékben gondolkodó szakemberek számára egyaránt értéket jelent a művi, természeti és szellemi örökség is. A védelem apropója az adott tájhoz való kötődés. A tájhoz kötődő értékek fogalma a tájhoz szorosan kötődő kulturális és természeti örökség elemeit foglalja magába. Ezekben az értékekben közös, hogy társadalmi, néprajzi, nemzetiségi jelentőségük van és egy közösség, csoport vagy egyes esetekben egyének azonosságtudatának szerves részét képezik. Érzékeltetik az ember és a táj kapcsolatát, gyakran a táji folyamatok lenyomatait őrzik, ezáltal meghatározhatják a táj karakterét illetve a településképet. A hagyományőrzésben jelentős szerepet játszanak, fűződhet hozzájuk hagyomány, monda vagy legenda is.

A helyi közösségek szerepe

A helyi értékek megőrzése abban az esetben lehet hosszú távon eredményes, ha van, aki a valós értékét is ismeri az adott építménynek, szokásnak, gazdálkodási módnak és van, aki az örökséget ápolja és továbbviszi. Ezt senki sem ismerheti jobban, mint a helyben élő őslakosok. A generációk óta helyben élők számára a személyes kötődésnek köszönhetően sokkal többet jelenthet egy-egy érték, mint egy szakmabelinek, legyen szó bármely szakterületről és ez fordítva is igaz lehet: sok esetben egy szakmabeli (pl.: tájépítész, műemlékvédelmi szakember, néprajzkutató) abban is meglátja az értéket, ami a helybélinek mindennapi. Számtalan felmérés és kataszter készült és készül napjainkban is, melyek természetvédelmi, néprajzi vagy műemlékvédelmi szempontból veszik számba a települések értékeit. A Természetvédelmi Információs Rendszer 2011-es adatai alapján 18 428 db egyedi tájelem szerepel a TIR adatbázisban, ez 833 település közigazgatási határát érinti. Teljes egyedi tájérték kataszter 820 településre készült el. A Hungarikum törvény értelmében vett helyi értéktárak készültségi állapotáról nincs rendelkezésre álló adat. A felméréseket készítő szakemberek azonban a listák elkészültét követően egy következő helyszínre utaznak és vissza csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem térnek. Az értéklisták rendszeres karbantartás és monitorozás hiányában elfelejtődhetnek, ami az értékek elvesztésének veszélyét is magában hordozza. Kulturális örökségünk múzeumokban való konzerválása nem fenntartható megoldása az értékőrzésnek. A települési értékek védelme a település lakosainak feladata és kiváltsága, hiszen csak ők képesek teljes valójában kezelni az örökségüket. Az utóbbi években megnyugtató trend kezdett el körvonalazódni: egyre több helyen ismerik fel a tájhoz kötődő örökség közösségi szintű védelmének fontosságát és jelentőségét.

/A cikk teljes terjedelmében lapunk 40. számában olvasható/

Címkék:

Hozzászólások lezárva.