Az ékszerváros foglalata

– Sopron várkerület - szabadtérmegújítás

Bardóczi Sándor

(Korábbi, 41. számunk tartalmából.)

Sopron azok közé a középvárosaink közé tartozik, amelyek szerkezetükben még erősen őrzik a középkori jelleget, épületeikben pedig a modernizmus előtti nőtt város miliőjét. Amikor a napóleoni háborúk után a haditechnikai újítások (pl. a hőlégballon harcászati bevetése), valamint a városiasodás középkori falakon való túlterjeszkedése együttesen tette zárójelbe a városfalak létjogosultságát, számos európai városban döntöttek a városfalak lebontásáról. Ez szükségszerűen jelentette addig nem volt szabadterek kialakulását, amelyeket eltérő fejlesztési filozófiák mentén alakítottak a városok körúttá, sétaterekké, zöld gyűrűvé, vásárterekké, vagy beépített területté. Sopronban a vásártéri koncepció győzött. A településtörténeti adatok szerint itt kevésbé gyűrűztek be azok a haladóbb bécsi hatások, amelyek a modern városi életet, a polgárosodást a „sétatéri” vagy „népkerti” irányba (ahogy a bécsi ring esetében) tolták volna ki. Azonban az is igaz, hogy az Ógabona tér és a Petőfi tér teljes és részleges beépítését kivéve, a városfal menti védmű és vizesárokrendszer helyén máig megmaradt egy nagyvonalú szabadtérhálózat, amely közterületként ma is körülöleli a mandulamag alakú óvárost, a soproni várkerületet. A gépjármű-közlekedés és parkolás a XX. század második felétől kezdődően szinte teljesen felélte ezt a nagyvonalú térhálót, ami fokozatosan csúszott át a piactéri funkcióból egy közlekedésorientált közúti státuszba.

Csak 2009-ben indult el a Várkerület kapcsán az addigi status quo helyett egy másik minőségre való törekvés. A folyamatban az uniós fejlesztési források, a városi forgalomcsillapító akarat és a gyalogos dominancia iránti igény hazai reneszánsza metsződött össze egy tervpályázatban, amelyen a Hetedik Műterem és a Geum közösen pályázott és kapott második helyezést (első díjat nem osztottak ki.) A Szabó Levente DLA vezette Hetedik Műterem és a velük több projektben szorosan együttműködő Geum Tájépítész Iroda (Csontos Csenge, Gyüre Borbála, Lád Gergely) a tőlük megszokott zen minimalizmussal nyúltak a várkerületi problematikához. A létrejött mattfekete, zöldfelületekkel sűrűn tarkított, visszafogott mintázatú városi / szabadtéri szőnyeg legerősebb funkcionális mondanivalója a tér újrafelosztásában és a vizuális egység megteremtésének igényében csúcsosodik ki.

Esti légifotó a városmagról

Esti légifotó a városmagról
(fotó: Danyi Balázs)

Kétségtelenül soha nem volt kortárs réteget, karakteresen mai felületet képez az elképzelés egy nőtt városi peremen, összeköti a vegyesen középkori, barokk, vagy polgári nőtt térfalat, miközben semlegességével, visszafogottságával tüntet, maníroktól mentesen. E kortárs megfogalmazás semlegessége pedig kiemelően hat a térfalak sokszínű történelmi rétegére, s ezt a színkontraszt is remekül megsegíti. A térfal rondellánál történő felhasadása pedig nem csak a városfal megmaradt darabjára pillant rá, hanem összekapcsolja ezt a projektet egy másik nagy élménnyel, a nemrégen feltárt városfal menti sétánnyal (Várfal sétány), amely egyszerre időutazás és városi intimzóna.

A kiskereskedelem, ahogy ez szinte minden ilyen átalakítás előtt lenni szokott, hevesen támadta az átalakítást, attól való félelmében, hogy ez a kereskedelmi forgalom megcsappanását jelenti majd. Ugyanez a kiskereskedelem most sorban települ ki a parkolóktól visszafoglalt közterületekre és a forgalom növekedéséről ad számot – a tervezők legnagyobb megelégedésére. Az új, szellős térstruktúra mindezekre nemcsak lehetőséget nyújt, hanem ösztönzi is a kitelepülést. A szintben elhelyezett, kiemelés nélküli zöldsávokon az áttaposásnak nyoma sincs. Egy nyugatmagyarországi középvárosban ilyet bátran be lehet vállalni, láthatóan konfliktus nélkül fenntartható: máshol mindez nagy fokú vakmerőségre vallana.

Egy város néha nehezen tudja megfogalmazni, ha valami hiányzik belőle ahhoz, hogy jó hely legyen. A hely szelleme illékony anyag, ha minden nap benne élünk nem mindig vesszük észre, mikor illant el teljesen; ha pedig a romlás (ahogy a közterületminőség-romlás is) lépésről lépésre történik, akkor egy drasztikus, kívülről jött újrafogalmazás nagyon váratlan sokkhatás tud lenni, s egyszersmind olyan új perspektívákat nyit, amelyek inspirációt adnak a másfajta térhasználatra. A soproni várkerület szabadterei – az átfogalmazás utáni állapotból visszatekintve sokáig voltak lelketlenül sivárak és koncepciótlanok, s ebben ma különös módon a már rehabilitált szakasz és a még nem rehabilitált határán lehet a legjobb képet kapni a várkerületben. Visszatekintve, a leglelketlenebbül sivár e térhálózat a II. világháború és az ezredforduló közötti időszakban lehetett, amikor a teret szisztematikusan és apró szeletekben felzabálta a gépjármű-közlekedés és parkolás. Ennek helyén született most egy jelentős szakaszon gyalogos dominanciájú séta- és rendezvénytér, amely a városi életet, a sétát, a kerékpáros forgalmat, a találkozást, a csillapított gépjármű-célforgalmat, a kávézókat, a rendezvényteret, a még valóban megerősödésre (a fatelepítés négydimenziós folyamat) váró új, egységes fasorokat és a ritmikát, tagolást adó zöldfelületeket, utcabútorokat tette előtérbe. A koncepció visszaszorította a motorizációt, drasztikusan redukálta a helyfoglaló parkolókat és ebben a műemléki környezetben indokolatlan forgalmi keresztmetszet helyett az utca újrafelosztását ajánlotta fel a városi élet egyéb funkcióinak kielégítésére. A keret, a foglalat még nem teljes, első szakasza (mintegy 15 ezer m2) kelt életre, ám a tervezők már a folytatást készítik elő, s remélhetőleg ebből is megvalósulás lesz hamarosan.

A Várkerület központi része

A Várkerület központi része, az itt kialakított vízjáték, háttérben a Mária szoborral
(fotó: Danyi Balázs)

A nagyvonalú, 40-60 m széles teresedés korábbi tagoltsága (támfalak, szervizút és főforgalmi út) az új koncepcióban feloldódott, visszanyúlva a 19. század végére, s így a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a keresztirányú gyalogos mozgás, javult a térérzet, felszabadult a kötöttségek alól a folyosókba kényszerített gyalogos forgalom, s mindeközben megmaradt a hosszirányú lendület is. Ez a lendület azonban lefékeződött arra a sebességre, amely ehhez a belvárosi környezethez méltóbb. Ebbe a koncepcióba már újra belefér a bámészkodás, a leülés, a találkozás, a kedélyesség. Az előadásmód fortissimóból átváltott az andante fokozatba, miközben a hangszerelés is egy modernebb hangzást követ. Sopron erre az ütemre lépett be a XXI. századba. Egy ékszerben ugyan nem a foglalat a legfontosabb, de ha az nincs, akkor egy csiszolt gyémánt sem tud a használati elvárásnak megfelelni, s esztétikai értelemben sincs meg az a keret, amelyben a drágakő megfelelően érvényesül. Sopronban, az „ékszervárosban” ez a foglalat most van készülőben. Az ötvösmunka jó része már elkészült, a folytatásban pedig bízvást reménykedünk. A műhelyben már folyik a munka.

Hozzászólások lezárva.