Duna-menti lakóparkok Budapesten

Kanczlerné Veréb Mária

A közelmúltban a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának Településépítészeti Tanszékén nem kisebb feladatra vállalkoztunk, mint hogy a rendszerváltozás óta Budapesten épült lakóparkokról a beépítés jellegzetességeit bemutató katasztert készítsünk. Első körben a Dunával határos kerületeket vizsgáltuk végig és az ott található lakóparkokat elemeztük.

A vizsgált Duna-menti lakóparkok lakásszám szerint

A vizsgált Duna-menti lakóparkok lakásszám szerint

Mi is a lakópark?

A válasz elsőre senkinek nem okozna nehézséget, a hazai szakemberek számára mégis a mai napig vita tárgya a lakópark fogalma. A szó a német „Wohnpark” tükörfordítása, és bár a magyar építőipar rendszerint német kifejezéseket vesz át, ebben az esetben ez tévedésnek bizonyult. Németországban szinte nincs olyan lakóegyüttes, amit keríteni és zárni kellene, köszönhetően annak a viszonylag kiegyensúlyozott szociális helyzetnek és jóléti társadalomnak, ami nem teszi szükségessé az elzárkózást. A Wohnpark kifejezés általában sok (bér)lakást tartalmazó, nagy sűrűségű, magas szintszámú társasházakat takar a városok valamely frekventált helyén (ld. Wohnpark Donau-City, Bécs). A magyarországi lakóparkok nagy része ennél sokkal közelebbi rokonságban áll azzal a lakóegyüttes típussal, aminek angolul „gated community” a neve, és az Egyesült Á llamoktól (ahol a legnagyobb számban található) Dél- Amerikán, Afrikán és Kínán keresztül Moszkváig igen elterjedt (Nyugat-Európára nem jellemző). Legfőbb jellemzője a zártság, az ellenőrzött belépés. A magyar definíciós kísérletek áttekintésekor is ezt a típust ismerjük fel. Körner Zsuzsa kritériumai között első helyen a telepszerű beépítés, a belső úthálózat és az egységes kezelés szerepelnek, de másodsorban felsorol olyan paramétereket is, mint például a legfeljebb 1,5-es szintterület-sűrűség és a legalább 40% zöldfelületi arány. Egy másik definíció Cséfalvay Zoltántól származik, aki  kizárólagos kritériumként a belépés kontrollja mellett dönt, bár nála is felmerülnek egyéb szempontok, mint például a közös tulajdon megléte vagy a közös önigazgatás valamilyen formája (amelyek általánosak az amerikai lakóparkoknál), de ezeket a magyar gyakorlattal összeegyeztethetetlennek tartja. A Településépítészeti Tanszék által végzett kutatásban minden olyan projektet vizsgáltunk, melyet a fejlesztő vagy az értékesítő lakóparknak nevez. A részletes elemzésre kerülő objektumok körét a lakásszám alapján szűkítettük, így a belső és az átmeneti zónában a 100 lakás feletti, a külső és a hegyvidéki zónában az 50 lakás feletti projekteket vizsgáltuk. A folyó közelsége Ha egy pillantást vetünk az új építésű lakóegyüttesek elhelyezkedésére, azt láthatjuk, hogy elsősorban az átmeneti zóna, másodsorban a Duna vonzza a lakópark típusú lakásépítést. Előbbi az összeomlott ipar után maradt barnamezős térség, amely nagyméretű, olcsó telkeivel válik népszerűvé, még akkor is, ha a megépült ingatlan környezetében sokszor több évig is elhanyagolt ipari épületek állnak, és ez sokszor erősen visszaveti a vásárlókedvet. A Duna menti sáv esztétikai és ökológiai értékeivel „hódít”. A két zóna metszéspontjában – Óbuda, Angyalföld, Ferencváros és Lágymányos korábban ipari hasznosítású vízparti részei – különösen erős a lakásépítési hajlam, ezért ezekre a területekre a városnak fokozottabb figyelmet kellene fordítania.

Szép az idő, száz evező…

A Római part az egyik kedvelt területe az ingatlanfejlesztőknek még akkor is, ha a vízparti luxuslakások valójában luxusüdülők – hiszen a Nánási út/Királyok útja és a Duna közti sáv, ahol ma már négy nagyobb lakópark is található, üdülőterület keretövezetbe tartozik. Sem ez nem csökkenti a lakópark-építési lázat, sem az a tény, hogy az építési terület nagy része árterület. A legészakibb fekvésű River Port, a Római Wellness Otthon két üteme és a Nánási Kert valóban inkább emlékeztet üdülőtelepre, mint városi lakóegyüttesre. Központi elemük a
medence vagy a csónakház (mely a Nánási Kertnél és a Római Wellness Otthon második üteménél a meglévő, műemlék csónakház megtartását jelenti), ami általában díszletként jelenik meg, és nem tagolja ténylegesen a térszerkezetet. A legfeljebb F+4 szintes épületek óriási teraszokkal épülnek, és a megőrzött idős fák már beköltözéskor kellemessé teszik a lakókörnyezetet. Ha meg kellene nevezni az „eredeti” (amerikai típusú) lakóparkokra leginkább emlékeztető projektet a budapesti lakáskínálatból, a Nánási úti ingatlanok bátran versenyezhetnének (igaz, azzal kiesnének, hogy hivatalosan nem lakások). Az Újpesti vasúti híd és a Pók utcai lakótelep közé szorult a Platánliget Lakópark, mely formai jegyeiben a lakótelephez illeszkedik – itt már eltűnik a Római parti lakóparkok laza elrendezése, a szűk terek ellenére a belsők mégis rendelkeznek valamiféle intimitással, és a meglévő, idős fák is jelentősen emelik a lakópark presztízsét.

/A cikk teljes terjedelmében lapunk 15. számában olvasható./

Tags: ,

Comments are closed.