Pécs – Uránváros főterének és kapcsolódó közterületeinek tervezése

Uránváros, illetve az Uránbányász tér és környezetének, mint Nyugat-Pécs főterének a mai igényeknek megfelelő átalakítása, rendezése, mely során a tervező tekintettel van Uránváros egységes arculatára, történelmi és városfejlődésben játszott szerepére, jelentőségére

A helyszín bemutatása

Pécs a szocializmus idején jelentős politikai, társadalmi és gazdasági szerepet töltött be. A város gazdag történeti öröksége, felsőoktatási intézményei, múzeumai és az itt élő művészek tevékenysége nyomán a Dél-Dunántúl kulturális központja is lett. Emellett magán viselte a szocialista városfejlődés meghatározó jegyeit: a szén-, majd uránbányászat és az erre épülő szolgáltató szektor extenzív növekedését, melynek lakosságnövelő és koncentráló hatása a nyolcvanas évek közepéig tartott. A növekvő város először a határain fekvő kistelepüléseket olvasztotta magába, majd elsősorban a bányászatban dolgozók tömeges lakásigényének kiszolgálására, a korábban nem hasznosított peremterületeken emelkedtek több hullámban új lakótelepi városrészek – köztük Uránváros is.

Az Uránbányász tér látványterve a Lépték-Terv Kft. pályaművéből

Az Uránbányász tér látványterve a Lépték-Terv Kft. pályaművéből

Uránváros Pécs történelmi városmagjától nyugati irányban elhelyezkedő lakótelep, mely 1955 és 1974 között épült. A városrész Nyugat-Pécs alközpontja, amelyet családi házas, és egykori szőlőskertekből lakóterületté vált városrészek vesznek körül. A városrészközponti szerepkört erősíti a szolgáltató funkciók magas reprezentáltsága, az épületek magassága, tömege. Uránváros elhelyezkedése, fekvése és földtani adottságai miatt lett a lakótelep-építés egyik frekventált területe. A városrész a Makár domb déli lábánál viszonylag kis lejtésű területen helyezkedik el. Uránváros az egykori munkahely, a lakótelep létrejötte előtt már kialakult történelmi városközpont és az akkori kor meghatározó közlekedési módjának tekintendő vasút által bezárt háromszögben található. Gerincút-hálózata egy fordított „T” alakot formál. A városrész kapujának az Ybl Miklós utca északi torkolata tekinthető, mely egyenesen bevezet a városrész központjába. Az úthálózat, valamint az itt levő egyedi épületek két nagyságrendileg hasonló méretű teresedést határolnak le. Ezek a terek képezik a városrész és egyben Nyugat-Pécs központját. Az Ybl Miklós utca nemcsak bevezető út U ránvárosba, hanem egyben választóvonal is. Az utcától nyugatra a hagyományos építésű lakóépületek dominálnak, keletre pedig a házgyári technológiával készült épületek a meghatározóak. A kvázi főtér presztízse, a városi szövetben való jelentősége az 1990-es évek második felére lecsökkent. Ennek egyik fő oka, hogy az Uránváros nyugati végében egymás után nyílt meg több bevásárlóközpont, áruház, melyekkel szemben a főtér kis és közepes kereskedelmi egységei nehezen tudták felvenni a versenyt. A tér funkciói fokozatosan megváltoztak, és ma már a kereskedelem helyett a szolgáltató egységek (vendéglátó egységek, rekreációs egységek, pénzintézetek, stb.) dominanciája jellemzi.

Uránváros főtere három nagyobb, részben önálló térrészre tagolható:

Az Ybl Miklós utca – Dr. Veress Endre utca – Dr. Berze Nagy János utca által határolt terület

Ezen a térrészen található a városrész két emblematikus épülete: a 17 emeletes lakóház, valamint az egykori uránbánya vezető rétegének otthont adó, és a földszintjén kereskedelmi egységeknek helyet biztosító „U” alaprajzú épület. A tervezési területnek ez a része 5331 m2 alapterületű. A tér jellegében kifejezetten nagyvárosias jellegű, szökőkút, nagyfokú burkoltság, elöregedett, tönkrement ülőalkalmasságok, hiányos növényzet jellemzi.

A volt Mecsek Áruház előtti teresedés (Uránbányász tér)

A tér a volt Mecsek Áruház, most Mecsek Pláza előtere. A házak földszintjén üzletek működnek, melyek megtartása, megújítása, színvonaluk növelése a várostervezés eszközeivel is erősítendő. A teret, a még épen álló padokat főként két korosztály népesíti be: az egyik az idős bányász, a másik a most beköltöző, több esetben már kisgyermekes fiatal. A lakótelep megépülésével költöztek be a ’60-as évek végén a bánya dolgozói, ők itt is öregedtek meg, nyugdíjas éveik hétköznapjait itt töltik. Ma ők a 70 év körüliek csoportját alkotják, egyre fogyó létszámban.

Szilárd Leó park

Az Esztergár Lajos, Dr. Veress Endre, Bánky Donát utcák által határolt területen levő park, területe mintegy 13 hektár. Faállománya megőrizendő érték. A parkban főként a közparki funkciót kell erősíteni, hiszen a városrész sajátja, hogy a 4 – 7 emeletes lakóházak között kisebb, intimebb parkok, szökőkutak létesültek. Ezek főként az őket övező házak lakóit szolgálják ki, gyermekjátszók, védett zöldfelületek. Ezzel szemben a Szilárd Leó park a közösségé, a városrész egyetlen közparkja.

Környezetrendezési helyszínrajz a Lépték-Terv Tájépítész Iroda győztes pályaművéből

Környezetrendezési helyszínrajz a Lépték-Terv Tájépítész Iroda győztes pályaművéből

Tervezési feladat

A tervezési terület északnyugati határát a volt Mecsek Áruház épülettömbje képezi. Az Ybl Miklós utca két oldalának felújítását a 6-os út torkolatáig szükséges megtervezni. Az utca jelenlegi forgalmi rendje változatlan formában megmarad. A kerékpáros közlekedés útvonalai a terek megoldásánál a mellékletben kiadott kerékpárút térképét vegyék figyelembe. A tervezés során megoldandó feladat a tér kivezető útszakaszainak a megtervezése, különös tekintettel az Ybl Miklós utcára, melyet a 6-os útig kell kivezetni.

Fontos szempont, hogy a növényállomány tervezésénél a jelenlegi értékes, árnyat adó faállomány ne csökkenjen, inkább törekedni kell annak minél szélesebb körű kiterjesztésére a teljes tervezési területen. Mivel a területen több tömegközlekedési útvonal is áthalad és várhatóan az autóbusz-közlekedés mértéke nem csökken, a megállók száma és mérete, esetleges áthelyezése is a feladat része, de a jelenleginél kevesebb nem lehet. A terület adottságai miatt várhatóan nem lehet lényegesen több parkolóhelyet kialakítani. Parkolóház létesítésére, illetve mélygarázs kialakítására, sem helyszín, sem pénzügyi keret nem áll rendelkezésre. [...]

Eredmény

A megadott határidőig összesen 14 db pályamű érkezett be a lebonyolító székhelyére. A kiírásból következően kevés pályázó tett Uránváros teljes területét érintő javaslatot a városszerkezet átalakítására, ami azt bizonyítja, hogy a térsor tervezett megújítását követően is működőképes a terület városszerkezeti beágyazottsága. Ugyanakkor kisebb beavatkozásokat javasoltak az egyes pályamunkák. [...]

Részlet Grabner Balázs, Terhes Dénes, Burmeister Zsuzsa II. díjas pályaművéből

Részlet Grabner Balázs, Terhes Dénes, Burmeister Zsuzsa II. díjas pályaművéből

Végeredmény

Díjazásban részesült pályaművek:

1. díj

11. sz. pályamű
Lépték-Terv Tájépítész Iroda
Szakács Barnabás, Jáger Tünde, Szabó Franciska,
Tóth Eszter és a Közlekedés Kft. – K. Boda Ilona
Kő Boldizsár
A díj összege: bruttó 1.500.000 Ft

2. díj

8. sz. pályamű
Grabner Balázs, Terhes Dénes, Burmeister Z suzsa
A díj összege: bruttó 1.400.000 Ft

Rangsorolás nélküli 3. díj

1. sz. pályamű
Garten Studio Kft.
Szloszjár György, Salgó Borbála, Kontra Dániel
A díj összege: bruttó 800.000 Ft

5. sz. pályamű
Malus Bt.
Almási Balázs, Gergely Antal, Bőcs Beatrix
A díj összege: bruttó 800.000 Ft

Megvételben részesült pályaművek:

3. sz. pályamű
Ekho Építész Műterem Kft.
A megvétel összege: bruttó 500.000 Ft

[...]

/A cikk teljes terjedelmében, a pályaművek műleírásaival és bírálataival lapunk 16. számában olvasható./

TERV EZÉSI FELADAT
A tervezési terület északnyugati határát a volt Mecsek
Áruház épülettömbje képezi. Az Y bl Miklós utca két oldalának
felújítását a 6-os út torkolatáig szükséges megtervezni.
Az utca jelenlegi forgalmi rendje változatlan
formában megmarad. A kerékpáros közlekedés útvonalai
a terek megoldásánál a mellékletben kiadott kerékpárút
térképét vegyék figyelembe. A tervezés során
megoldandó feladat a tér kivezető útszakaszainak
a megtervezése, különös tekintettel az Y bl Miklós utcára,
melyet a 6-os útig kell kivezetni.
Fontos szempont, hogy a növényállomány tervezésénél
a jelenlegi értékes, árnyat adó faállomány ne csökkenjen,
inkább törekedni kell annak minél szélesebb körű kiterjesztésére
a teljes tervezési területen. Mivel a területen
több tömegközlekedési útvonal is áthalad és várhatóan
az autóbusz-közlekedés mértéke nem csökken, a megállók
száma és mérete, esetleges áthelyezése is a feladat
része, de a jelenleginél kevesebb nem lehet. A terület
adottságai miatt várhatóan nem lehet lényegesen több
parkolóhelyet kialakítani. Parkolóház létesítésére, illetve
mélygarázs kialakítására, sem helyszín, sem pénzügyi
keret nem áll rendelkezésre.

Címkék: , , , ,

Hozzászólások lezárva.