‘történeti kert’ címkével ellátott bejegyzések

Az angolkerttől a városi parkig

10:36

M. Szilágyi Kinga

Nincs még egy művészeti ág, amelyben az angol kultúra annyira meghatározó lenne világszerte, mint éppen a kertművészet. Az angolkert megnevezés a köznyelvben nem csak stíluskorszakot jelent, hanem a természetes megjelenésű kertépítészeti térformálás megnevezésére is általános elfogadott terminus. Az angol tájképi kertstílus megszületése, a korszak kezdete a 18. század elejére, az 1700-1720 közötti évekre tehető. Mivel nincs olyan konkrét momentum, alkotás vagy esemény a történelemben és a kertművészet történetében sem, amely alapján ez a kezdet sokkal pontosabban meghatározható lenne, az 1830-as évekig (az eklektikus tájképi kertek megjelenéséig) tartó bő 100 évet tekinthetjük az angol tájképi kert korának. Ez a klasszicizmus és részben a romantika korszaka, amelynek a kertművészetben is több szakasza és stílusirányzata van; de ez a hosszú időszak kétségtelenül az angol szellemiség és az angliai alkotások hatásával és dominanciájával jellemezhető szerte Európában. A század utolsó évtizedeiben a kontinens nem csak utolérte, hanem sok szempontból le is körözte a példaképet, Angliát. A városi parkok, népkertek létesítésének szükségességét ugyanis 1779-ben megjelent Theorie der Gartenkunst című művében a dán származású és Kielben dolgozó filozófus és esztéta, Cristian Hirschfeld professzor hirdette meg elsőként. Az első, tisztán a városi polgárság igényeit szolgáló, a város saját területén létesült és a város által finanszírozott népkertet , a pesti Városligetet 1813 és 15 között a német származású, Angliát is megjárt Heinrich Nebbien tervezte, miután az erre szóló megbízást a meghirdetett tervpályázaton elnyerte. Nagy-Britannia persze nem azért maradt el a városi parkok létesítésében, mert nem tartották volna a népkerteket fontosnak a város életében. A dinamikusan fejlődő, polgárosodó Londonban például nyolc királyi park volt, s a 18. század második felében ezeket időszakosan már látogathatták a város polgárai. A rohamosan fejlődő angol gazdaság és az angliai városfejlődés új jelenségei Európa-szerte nagy érdeklődést keltettek. Előbb csak a francia protestáns menekültek hozták a híreket a kontinensre az abszolutizmus béklyóitól megszabadult országból, majd megindult egy sajátos vándorlás, amely Nagy-Britannia szellemi megújulásáról, a dinamikus városfejlődéséről és a szigetország gazdag, gondozott tájairól, építészetéről és kertművészetéről hozott híreket.

Littlecote House

Littlecote House

A 18. század közepére a vándorutak célja már nem elsősorban Itália volt, hanem a szigetország. Anglia divatba jött, valóságos anglománia uralkodott el a kontinensen. A módos arisztokrácia mellett a tudásvágytól fűtött köznemesi réteg képviselői is hajóra szálltak, s bebarangolták Britanniát. (tovább…)

Keszthely ébredése

10:34

A Festetics kastélypark rekonstrukciójának lehetősége

Jámbor Imre, Bede-Fazekas Ákos, Bőhm Gábor, Szabó Zsófia Gabriella

1986 őszén a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum megbízást adott az akkori Kertészeti Egyetem (ma Budapesti Corvinus Egyetem) Táj- és Kertépítészeti Tanszékének, hogy készítsünk szakvéleményt az akkor néhány napja megépített, a Festetics kastélypark területét drasztikusan átvágó városi forgalmi útnak a parkra gyakorolt hatásáról. A szakvéleményben két kérdésre kellett választ találni. Az egyik: Milyen károkat okoz a Pál-Bercsényi utca összekötéseként elkészült út tájképi szempontból? A másik: Milyen következménnyel jár a járműforgalom a védett park növényzetére? Költői kérdésekre kellett választ adnunk akkor, hiszen a kérdésekben benne volt maga a felelet is. A szakvélemény záró konklúzióját azonban jó most, csaknem negyed évszázad után idézni: „A kastélypark területeinek egyesítése és rekonstrukciója előkészítésekor véleményünk szerint az úton a forgalmat meg kell szüntetni és az utat el kell bontani.” S egy bekezdéssel lejjebb: „Úgy véljük, hogy e feladat aktuálissá válásáig elegendő tapasztalat és adat gyűlik majd össze, amely megerősíti, hogy a kastélyparkot kettészelő forgalmi út elbontható, annak érdekében, hogy Keszthely városa és a látogató közönség ne kárt szenvedjen, hanem értékeiben gyarapodjon” (Baloghné Ormos I.-Jámbor I., 1986). S tegyük hozzá, hogy a nemzeti örökség se károsodjon. A 80-as években még más terminológiát használtunk ugyan, de a lényeg nem változott. A feladat aktuálissá válásáról akkor is voltak már sejtéseink, mert a Honvédség, amely a vadaskert mellett a kastélypark területéből is mintegy 28 hektárt a háború óta tartósan használatba vett, akkor, 1986-ban már a terület elhagyását tervezte. A „útépítőket” feltehetően bátorította, hogy a park mintegy kétharmada és a vadaskert is katonai célokat szolgált, és a rekonstruált, mintegy 7 hektárnyi parkterület és a honvédség által igénybe vett nyugati, nagyobb területrész között kialakítható egy forgalmi átvezetés, bár ehhez idős fákat kellett tömegesen kivágni a rekonstruált és védett kastélyparki területen. Ezzel az útépítéssel a park területe – mondhatnánk: akár az ország Mohács után – három részre szakadt.

A keszthelyi kastélypark 3 része

A keszthelyi kastélypark 3 része

A kastély kezelője, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum a kezdetektől tiltakozott az út megépítése ellen, és amikor az jogsértő módon, de megvalósult, perre ment az eredeti állapot visszaállítása érdekében. A per 15 (!) évig tartott. 2001-ben született meg a jogerős döntés, hogy az érintett terület kezelője a Helikon Kastélymúzeum, aki az utat saját belátása szerint lezárhatja, elbonthatja, illetve kötelezheti az utat építőket az eredeti állapot helyreállítására, vagy az ezzel járó költségek megtérítésére. Hogy milyen módon lehet persze 120 éves fákat a letarolt területre visszahelyezni, érdekes szakmai kihívás, de a költségek minden bizonnyal horribilisak. A Honvédség az általa használt területeket időközben elhagyta, és azok is a Helikon Kastélymúzeum kezelésébe kerültek. Ezzel létrejött a lehetőség a korábban széttagolt egykori teljes parkterület egyesítésére és a park rekonstrukciójára, hogy helyreálljon e nagyszabású, mértékadó kertművészeti alkotás. (tovább…)

A „Gellérthegyi Paradicsom”

14:26

A Budai Arborétum felső kertjének építéstörténete a II. világháborúig

Csepely-Knorr Luca, Sárospataki Máté

A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétuma azon kevés közkert közé tartozik, amely egyszerre élvez természetvédelmi és műemléki védettséget is. Maga az elnevezés a természetvédelmi területté nyilvánítás óta (1975) használatos, műemléki védettséget 2005-ben kapott. A kertet több mint száz évvel ezelőtt egyszerre oktatási és tudományos tevékenységet szolgáló arborétumként tervezték meg, ezeket a funkcióit sajnos napjainkra egyre kevésbé képes betölteni, ezért felújítása, feladatainak és céljainak újragondolása egyre időszerűbb.
Jelen kutatás a felső arborétum építéstörténetével foglalkozik. A kutatás alapjául korabeli újságokban megjelent cikkek és képek mellett Budapest Főváros Levéltárának tervanyaga, valamint az Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár archív adatai szolgáltak. Ezek mellett feldolgoztuk az arborétummal, valamint az iskola történetével foglalkozó eddig megjelent – a források ismeretében kiegészítésre szoruló – szakirodalmakat is. Ezáltal lehetővé vált a kert történetének árnyaltabb, részletesebb feldolgozása.

A Budai Arborétum felső kertjének jelenlegi állapota - műholdkép

A Budai Arborétum felső kertjének jelenlegi állapota - műholdkép

Az iskola jogelőd intézményei, és a gelérthegyi telep története a Kertészeti Tanintézet megalapítása előtt (1860-1878)

Mielőtt a Budai Arborétum építéstörténetével foglalkoznánk, érdemes röviden az iskola történetét is áttekinteni, valamint a terület korábbi állapotára is kitérni. Csoma Zsigmond tanulmányában részletezi, hogy a XIX. század második felében a kertészet kiemelkedő jelentőséggel bírt. Meglátása szerint ennek oka abban is kereshető, hogy az 1848-49-es szabadságharc után az abban résztvevők a kerti munkákba visszavonultan találták meg a megnyugvást. Ugyanezt támasztja alá egy kortársnak tekinthető, forrás értékű dokumentum is, mely 1885-ben jelent meg.

(tovább…)

Gyula – Az egykori szigeterőd története és lehetséges jövőképe

14:23

Kiss Márta

A gyulai középkori téglavár sokak által jól ismert, mint a város egyik legfőbb jelképe. A vele szemközt épült Almásy kastélyról és parkjáról, illetve az ezeket egy egységbe foglaló, a Körös-ágakkal lehatárolt egykori szigeterődöt körülvevő palánkvárról azonban méltatlanul kevés szó esik, pedig a terület története tartogat még érdekes, izgalmas részleteket. Az egykori szigeterődöt körülvevő várárok medrének mélyedése még most is felfedezhető a vár környezetében. A terület bővelkedik műemlékekben. A legismertebb a már említett téglavár, közvetlenül mellette található a kör alaprajzú rondella, amely annak idején ágyútoronyként működött. A várépülettel szemben áll az Almásy kastély épülete, amely összeépült az egykori huszárvár kapuépítményével, a huszártoronnyal. A várárok felett ívelt át a Kis-híd, amely szintén műemlék, csakúgy, mint a híd mellett álló őrház, a Kapusház.

Gyula első okleveles említése 1313-ból való. Ekkor még Gyulamonostorának hívták a települést, fő jellegzetessége szerzetesháza volt. Fölemelkedését az a tény segítette, hogy Károly Róbertnek köszönhetően az itt lévő birtokok egy hatalmas uradalom központjává váltak. A térség fejlődésében meghatározó szerepet játszott Maróthi János macsói bán, aki valószínűsíthetően a vár építtetője. Az építkezés 1403 körül kezdődött, ezután több ütemben fejeződött be, majd a mohácsi vész utáni időkben vált a vár hadászati szempontból jelentőssé, ekkor 1528-29-ben megépült a huszárvár a várral szemközti területen, amely a lovaknak és a katonaságnak a szálláshelyéül szolgált. A következő fontos időszak a török harcok kora, ekkor az utolsó és leghíresebb várkapitány, Kerecsényi László 1561-ben a várépület felújításához kezdett. Ennek kapcsán maradt ránk egy fontos, értékes ábrázolás, a vár bővítési terve 1562-ből, amelyet Paolo Mirandola olasz hadmérnök készített. A terv szoros összefüggésben áll a jelenlegi fejlesztési tervekben megálmodottakkal, amelyre a cikk később tér ki. 1566-ban a törökök ostrom alá vették a várat, kilenc hét után el is foglalták, majd 1695-ig tartózkodtak Gyulán.

1720-ban Harruckern János György udvari hadtápszállító érdemeiért megkapta a gyulai uradalmat és a várat is az uralkodótól. 1723-ban felépíttette emeletes kastélyát a huszárvár területén. A várépületet átalakították gazdasági célokra, kívül gazdasági épületekkel építették körül, itt tartották a vármegye gyűléseit, pénztár, levéltár, serfőző és pálinkaház működött benne, valamint a földszinten börtön. Fia, Harruckern Ferenc a huszárvár kaputornyát, melyen át a kastélyba bejárat vezet, barokk stílusú átalakítással felújíttatta, emeletesre építtette át, rajta órát helyeztek el, és párnatagos toronysisakkal fedték le. A kastély bővítésére Franz Anton Hillebrandt, kamarai főépítész 1761-62-ben tervet készített, de ez nem valósult meg. A kastély 1795-ben leégett.

A gyulai kastélykomplexum korbeli ábrázolása

A gyulai kastélykomplexum korbeli ábrázolása

Az akkori kertre vonatkozó egyetlen forrás az 1749-ben készült veduta-pár, amely a területet nyugatról és keletről ábrázolja. Mindkét képet Hueber Antal kapisztránus szerzetes rajzolta, aki Harruckern Ferenc békési főispán udvari papja volt. Az ábrázolások a geometria uralkodását hangsúlyozzák. A kastély homlokzata előtt egysornyi hímzéses parter, majd a következő teraszon keskeny sor boszké látható. A kertet körülvevő cölöpkerítés is ábrázolva van, és az egész együttest vizesárok veszi körül. Látható a rajzon egy palánkkal körülvett teknősbékás tó, oldalt pedig a cölöpökkel körbezárt vadaskertek.

Wenckheim Józsefné 1798-ban a leégett kastély helyére felépíttette az új kastélyt. Ennek központi részét kápolna foglalta el. 1801-ben ez az épület is a nagy gyulai tűzvész áldozata lett, amely szinte az egész várost elpusztította. Ezután gróf Wenckheim Ferenc hívására került Gyulára Id. Czigler Antal a leégett urasági kastély megújítására. Ettől fogva mint urasági építőmester 60 éven át állt a Wenckheim család szolgálatában. Az új, késő copf stílusú kastély 1803-ban épült fel. A volt kaputorony már akkor összeépült a kastéllyal, ennek az átépített toronynak a mását építették meg a kastély keleti oldalán. Almásy Dénes az épületet felújíttatta 1888-ban, majd 1902-ben az oldalszárnyakat emeletesre építtette Sztraill Ferenc építésszel.

/A cikk teljes terjedelmében lapunk 14. számában olvasható./

Bemutatkozik a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium

14:20

Hallgatói kezdeményezésre, közel fél éves előkészítő munka után 2009. március 24-én megalakult a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának szakkollégiuma, a tájépítész- és településmérnök hallgatók egyetemi szakmai képviselete. Az alapító ülésen közel harminc hallgató részvételével választották névadónak Rerrich Béla (1881-1932) építészt, aki Magyarországon és a Tájépítészeti Kar jogelődjén úttörő szerepet játszott a kerttervezés megújításában és a tájépítészet diszciplina bevezetésében és oktatásában. A szakkollégium igazgatói posztjára dr. Jámbor Imrét, a Kert- és Szabadtértervezési Tanszék vezetőjét kérték fel.

A Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium, mint felsőoktatási öntevékeny csoport a következő célokat kívánja megvalósítani:

  1. közösségépítés, aktivitás növelése, együttműködés kialakítása a szakkollégium tagjai között, mely lehetőséget teremt a közös munkára és jövőbeni szakmai kapcsolatok kiépítésére
  2. kutatómunka, egyéni és közös alkotó tevékenység megvalósítása, a magas szakmai színvonal eléréséhez megfelelő környezet megteremtése, mely segíti a szakkollégisták önfejlesztését, ismereteik és tudásanyaguk bővítését kiegészítve a felsőoktatási tanulmányokat
  3. kapcsolatteremtés a hallgatók és szakma művelői között, olyan kommunikációs csatornák keresése és kiépítése, melyeken keresztül a hallgatóknak lehetőségük lesz szakmai gyakorlatot, tapasztalatot szerezni
  4. zakmai érdekképviselet már az egyetemi évek alatt - a szakkollégiumi tagok szakmai életben való eredményes elhelyezkedésének, helytállásának segítése, a fiatal generációk szakmai integrálódásának előkészítése

A Szakkollégium ennek érdekében a következő feladatokat látja el:

  • kapcsolatok ápolása hasonló jellegű szervezetekkel, más jogi és magánszemélyekkel;
  • tájépítészeti, illetve a tájépítészet határterületeit érintő előadások, kötetlen beszélgetések és vitafórumok szervezése;
  • a szervezet szakmai jellegéhez illeszkedő rendezvények lebonyolítása;
  • részvétel az egyetem szakmai életében, tudományos tevékenységeiben, pályázatain és egyéb más jogi és magánszemély által kiírt pályázatokon;
  • egyéni és közös alkotó, kutatómunka feltételeinek biztosítása

Megalakulása óta több már rendezvényt tartott a Szakkollégium; 2009 áprilisában egy előadás-sorozat első felvonására került sor, melyen két, kiemelkedő kutatómunkát készítő fiatal mutatkozott be: Zelenák Fruzsina a norvég kortárs tájépítészet és design világába kalauzolt bennünket, Fülöp Györk pedig az általa kialakított tájértékelési módszertant és annak vidékfejlesztésben való alkalmazási lehetőségeit ismertette.

Az őszi szemeszter nyitó akkordjaként a területrendezői tervezői jogosultság szabályozásának aktuális kérdéseit vitatjuk meg nyilvános kerekasztal-beszélgetés keretében - a fókuszban a jogosultság alapját jelentő oktatással.

A tájépítészmérnöki tevékenység széles körben való megismertetése, elismertetése, érdekeinek képviselete, ismereteink bővítése, a gyakorlati munkával való mielőbbi megismerkedés elengedhetetlen a tájépítészet verseny- és életképességének javításához. A Szakkollégium a szakma társadalmi ismertségének javításával azt szeretné elérni, hogy a Tájépítészeti Karról kikerülő  hallgatók a szakmában és az életben is eredményesen állják meg helyüket.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium Ideiglenes Elnöksége: Fülöp Györk, Kerékgyártó Gábor, Szabó Áron és Takács Rita

A történeti kertekben végzett terepkutatások összetett eljárásai

16:54

Fatsar Kristóf

A történeti kertek terepkutatásának hagyományos módszerei régóta használatosak, és a műemlékvédelem elvi állásfoglalásainak megfelelően kötelezőek (lennének) a helyreállítások során. Ezeknek a levéltári kutatásokkal együtt kell(ene) történniük, a történeti kertek műemlék-helyreállítási elveit rögzítő Firenzei Karta megfogalmazása (15. §) szerint

„A történeti kert bármilyen restaurálását, még inkább rekonstrukcióját e munkák tudományos megalapozottságának biztosítása érdekében elmélyült tanulmányok előzzék meg, ezek terjedjenek ki ásatásra, …”.

A kutatás ilyen mértékű komplexitása a magyar kerthelyreállítási gyakorlatban még nem valósult meg, és az egyes részfeladatok mégoly nagyfokú kidolgozottságasem pótolja a módszer összes elemének együttes alkalmazását.

(tovább…)