‘Zsolnay negyed’ címkével ellátott bejegyzések

Pécs – EKF városrész közterületeinek megújítása

12:00

A tervezéssel érintett terület revitalizációjának célja, hogy az ún. keleti városközpont bővítése nyomán az eddig nem méltó módon kezelt területek is megújuljanak, valamint méltó környezetet hozzunk létre az Európa kulturális fővárosa program 3 kulcsprojektje, – a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, a pécsi konferencia- és koncertközpont illetve a Zsolnay Kulturális Negyed – számára.

A helyszín bemutatása

A történeti városmag – a fallal körülvett belváros – keleti irányú bővítése már a középkorban megkezdődött. A Budai-kaputól induló, Buda felé
vezető országút – a mai Király utca és a Felsővámház utca vonala – mellett sűrűsödtek a Budai külváros nagyrészt iparos lakosságának házai. Az új, szélesebb főút – a Zsolnay Vilmos utca megépítése után dél felé terjeszkedett tovább a városrész. A 20. század elejére a 48-as tér körül impozáns középületek épültek, a megindított nagyvárosias fejlesztéseket modern szellemű lakóházépítések követték a Z solnay utca mentén.
A Balokány mocsaras területét rendezték, városi strandot és közparkot alakítottak ki. A szocialista városépítés hasonlóan nagyszabású tervekkel akarta folytatni az építést, ezt azonban sajnos a régi városrész lebontásával kezdte meg. A tervezett beruházások megvalósításához azonban már nem volt elegendő pénz, a belvárost tehermentesítő keleti érintő út (Lánc utca) megépülését csak lassan követte a környező területek – változó városrendezési tervek szerinti – beépítése. Pécs a rendszerváltás után nehéz helyzetbe került, a megrendült gazdaság miatt a koncepciózus városfejlesztést feladó lépésekre is rákényszerült, így épülhettek meg a városközpont bővítésére szánt területen oda nem illő létesítmények is (benzinkút, Penny Market, McDonalds). Kedvező volt viszont, hogy az egyre erősödő Pécsi Tudományegyetem két legdinamikusabban fejlődő kara, – a Jogi és a Közgazdaságtudományi – a 48-as tér körül pezsgő egyetemi központot hozott létre.
Az Európa Kulturális Fővárosa projekt megindulása új lendületet adott a Budai városrésznek. A sportpályák területére tervezett kulcsprojektek felértékelték a térséget. Megkezdődött a magántulajdonú nagy foghíjtelkek régóta húzódó beépítése, és több befektető keres további területeket projektjei megvalósításához.

Az EKF városrész területe légifotón kiemelve

Az EKF városrész területe légifotón kiemelve

Közlekedés

A tervezési terület súlyvonalában halad a Zsolnay Vilmos utca, amely a 6-os főút városi szakaszaként is funkcionál. Bár a város déli részén megépült egy elkerülő út, a forgalmat jelentősen nem csökkentette. A Zsolnay utca – Lánc utca csomópont a város egyik legforgalmasabb kereszteződése, a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban jelentős torlódásokkal kell számolni. Sajnos 2010-ig csak egy déli tehermentesítő út megépítése prognosztizálható, a Sport és Alsóbalokány utcák között, így a Zsolnay Vilmos utca forgalma nem fog csökkenni.
A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont és a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont gépjárművel történő fő megközelítése új hátsó útról tervezett, de a Konferenciaés Koncertközpont a Zsolnay utca felől is elérhető lesz. A Zsolnay Kulturális Negyed feltárását várhatóan a jelenlegi bejáratok fogják biztosítani, csak kisebb változásokat eredményezhet a jelenleg folyó tervpályázat. A gyalogos közlekedésben meghatározó a belváros K-Ny irányú fő gyalogos tengelye (Ferencesek utcája – Széchenyi tér – Király utca), amelynek továbbvezetése az EKF városrész felé egyrészt a Felsővámház utca – Major utca vonalon, másrészt a korlátozott forgalmú Búza tér – Egyetem utca – 48-as tér – Universitas utca nyomvonalon tervezett. Az Universitas utca nyomvonalán, illetve meghosszabbításában a Balokány közparkjain át alakul ki a kulcsprojekteket felfűző gyalogos tengely. Pécs szabályozási terve a Király utca – Felsővámház utca – Zsolnay utca vonalában egy kelet–nyugat irányú, ebből pedig a Búza tértől a Sport utca felé egy észak–dél irányú kerékpárút létrehozását tartalmazza.

(tovább…)