A „Gellérthegyi Paradicsom”

A Budai Arborétum felső kertjének építéstörténete a II. világháborúig

Csepely-Knorr Luca, Sárospataki Máté

A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétuma azon kevés közkert közé tartozik, amely egyszerre élvez természetvédelmi és műemléki védettséget is. Maga az elnevezés a természetvédelmi területté nyilvánítás óta (1975) használatos, műemléki védettséget 2005-ben kapott. A kertet több mint száz évvel ezelőtt egyszerre oktatási és tudományos tevékenységet szolgáló arborétumként tervezték meg, ezeket a funkcióit sajnos napjainkra egyre kevésbé képes betölteni, ezért felújítása, feladatainak és céljainak újragondolása egyre időszerűbb.
Jelen kutatás a felső arborétum építéstörténetével foglalkozik. A kutatás alapjául korabeli újságokban megjelent cikkek és képek mellett Budapest Főváros Levéltárának tervanyaga, valamint az Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár archív adatai szolgáltak. Ezek mellett feldolgoztuk az arborétummal, valamint az iskola történetével foglalkozó eddig megjelent – a források ismeretében kiegészítésre szoruló – szakirodalmakat is. Ezáltal lehetővé vált a kert történetének árnyaltabb, részletesebb feldolgozása.

A Budai Arborétum felső kertjének jelenlegi állapota - műholdkép

A Budai Arborétum felső kertjének jelenlegi állapota - műholdkép

Az iskola jogelőd intézményei, és a gelérthegyi telep története a Kertészeti Tanintézet megalapítása előtt (1860-1878)

Mielőtt a Budai Arborétum építéstörténetével foglalkoznánk, érdemes röviden az iskola történetét is áttekinteni, valamint a terület korábbi állapotára is kitérni. Csoma Zsigmond tanulmányában részletezi, hogy a XIX. század második felében a kertészet kiemelkedő jelentőséggel bírt. Meglátása szerint ennek oka abban is kereshető, hogy az 1848-49-es szabadságharc után az abban résztvevők a kerti munkákba visszavonultan találták meg a megnyugvást. Ugyanezt támasztja alá egy kortársnak tekinthető, forrás értékű dokumentum is, mely 1885-ben jelent meg.

Valószínűleg ennek a visszavonulásnak is köszönhető 1850-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület megalapítása, ami Lukácsy Sándor nevéhez köthető. 1856-ban Havas József tett javaslatot az Egyesület ülésén egy vincelléreket, pincemestereket és kertészeket képző tanintézet felállítására. Az iskola megnyitására anyagi okokból csak 1859-ben kerül sor, ekkor Ferenc József adományának hatására a magyar nemesség is jelentős összeggel támogatta az iskolát, melynek igazgatója 1860-ban Dr. Entz Ferenc lett. Ő korábban a mai Keleti pályaudvar melletti területen létesítette Pest legnagyobb haszonkertészetét, és mellette a Haszonkertészeket képző Gyakorlati Tanintézetet.

1860. június 2-án nyílt meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület támogatásával a Vinczellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet, részben már a mai arborétum helyén, a Gellérthegy déli lejtőjén, részben a lágymányosi telepen. A terület korábban szőlőföldekkel borított, beépítetlen városrész volt. Räde Károly egy, az iskola történetét is bemutató cikkében faiskolát említ a Tanintézet helyén.8 Két 1870-es évekből származó térképlapon is látható a telek, mely jóval kisebb a későbbinél. Az 1876-os kataszteri térképen a tulajdonos Gazdasági Egyesület neve szerepel, de iskolaként nem jelzik.

A Tanintézet első épülete - ma az E épület része

A Tanintézet első épülete - ma az E épület része

Az imént bemutatott kataszteri térképeken jól látszik az első itt álló épület elhelyezkedése, melyről képi ábrázolás is fennmaradt. Terveit 1860 körül Knabe Ignác készítette. Az épület földszintes, alápincézett. Az utca felőli, lejtőirányú homlokzata hét tengelyes. A középtengelyben elhelyezett bejárathoz a homlokzati síkokhoz szerkesztett, két irányból érkező osztatlan egyenes lépcsőkarok vezetnek. A bejárati előépítményt négy filigrán oszlopon kialakított alacsony magasságú timpanonos tetőszerkezet fedi. Szinte biztos, hogy öntöttvas szerkezet, mert hiányzik a fa szerkezetekre jellemző merevítés. Az előépítmény középtengelyében a főhomlokzaton a lépcső alatt ajtó nyílik, mely az alagsorba vezet. A középtengelyben elhelyezett főbejárat mellett a vakolt homlokzatot szimmetrikusan három-három alacsony boltövű, látszó tégla szemöldökű ablak tagolja, amelyek meghatározzák az épület jellegét. Az utcával párhuzamos nyeregtető oromfalak között kialakított. Az oromzatos oldalhomlokzatok szimmetrikusak, három, a főhomlokzatéhoz hasonló ablaktengellyel. A vakolat architektúra hangsúlyozza az oromzat és az épület tömbjének határát. Az épület gazdasági jellegére utalnak az építészeti megoldások, mind az egyszerű anyaghasználat, mind a kialakítás. Előképként valószínűleg a XIX. század első felének építészete, és a tradicionális szőlőtermesztő vidékek klasszicizáló építészeti hagyományai tekinthetőek. Az épület bővített illetve átépített formában a mai ’E’ épület részeként áll. A bővítésekre először az 1878-as kataszteri térkép alapján következtethetünk, itt már látszik, hogy a két évvel korábbi helyszínrajzzal ellentétben az addig bővített téglány alaprajzú épület a két hátsó szárny hozzáépítésével U alakúvá alakult. A későbbi engedélyezési tervek alapján következtethetünk arra, hogy noha a telek jelentős része szőlőművelésre alkalmas terület volt, az épület közvetlen környezete díszkerti kialakítást kapott.

/A cikk teljes terjedelmében lapunk 14. számában olvasható./

Tags: ,

Comments are closed.